Ma megkérdezték tőlem, hogy mire vágyom a legjobban. Az embernek ilyenkor általában felcsillan a szeme, nekem viszont a szívembe szúródott valami, hiszen tudtam, az én álmom soha nem válhat valóra. Egy dolog van, amit mindennél jobban szeretnék, és az a mosolya. Újra látni szeretném Őt, újra karomba zárni, csókolni éjjel-nappal. Hallani akarom a hangját, érezni a közelségét, érintését, szeretetét. Érezni, a biztonságot, a nyugalmat, érezni akarom az illatát. Ismét vele számolni a csillagokat az égbolton, és kiválasztani, melyik az, ami csak értünk ragyog. Ez mára mind reménytelen. Ő elment. Csak a megszakadt szívemet hagyta hátra. Itt maradtam egyedül a fájó emlékek között. De nekik ezt nem kell tudni, így hát csak mosolyogtam, és annyit szóltam: „az én álmom a csillagok között van – majd megfordultam, és halkan suttogtam – és ott is marad örökre….