‎-hiányzik?
-nem tudom!
-ezt nem lehet nem tudni!
-pedig nem olyan egyszerű! amikor olyan helyen vagyok ahol régen együtt voltunk, vagy elsétálok a bolt mellett ahová együtt jártunk vásárolni, vagy ha meghallgatok egy zenét amit még ő mutatott a gyomrom rögvest görcsbe rándul. Eszembe jutnak az emlékek, a boldog reggelek, a soha ki nem hunyó láng amikor megcsókolt! ilyenkor hiányzik. de ha arra gondolok hogy mennyit sírtam, hányszor álltam értetlenül egy egy vita előtt, hogy mindig bennem volt a hiba ő soha sem tévedhetett, akkor csak annyit mondok: Jobb ez így! szóval nem tudom! Nagyon nehéz!
-és mi történik ha meglátod?

-tudod, magam köré építettem egy falat, hogy semmiképp se tudjon ártani nekem! de amikor meglátom, az addig felhúzott védőfal összedől. onnantól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba, a nehéz lélegzetvétel, és a "mi lenne ha?" kérdések sorozata.
-akkor ne mondd hogy nem tudod eldönteni, hiányzik e?
-igazad van, HIÁNYZIK! minden mozdulata, a szavai, az érintése. de legfőbbként a tudat, hogy akkor amikor Ő velem volt, érdemes volt felkelnem!