Épp most is rád gondolok. Keresem a fényed, amit árasztottál magadból, amivel száz-méterekről felismertelek, amivel kitűntél mindenki mástól. Keresem a tekinteted, ami mindig mosolyra bírt. Kutatom az érzést, ami távozásoddal eltűnt s csak egy ürességet hagyott maga után. Nem találom magam, azt az embert, aki melletted voltam. Elveszett a ragyogás, az őszinte mosoly, szeretet.
Messze került a harc

iasság, ami melletted volt, hogy kiálljak melletted ha igazad van, ha nem.
Tökéletes voltál? Nem, de nekem az voltál, mert hibáiddal és erényeiddel szerettelek. A legszebb voltál? Van szebb és kevésbé szebb, de a legszebb nekem igen, te voltál s vagy.
Várok, tehetetlenül várok s remélem eljő a nap, amikor elkeresed a számom, előkeresed a fotóm s feleleveníted a múltunkat. Várok, bizakodva várok, hogy egyszer írj, hogy tudasd velem:
"Te voltál az, aki idáig igazán megbecsült, szeretett! Hiányzol."