Én csak... Szeretném néha látni.. Ha csak néhány percre akkor is... Nem kell még beszélnünk sem.. Fájna, hogy egy szót sem váltunk, de nem is lenne szükség rá... Csak szeretnék a szemébe nézni.. Egyenesen a szemébe, ahogyan az első pillanatban, amikor valami megváltozott... S hogy mit szeretnék látni benne??! Azt, hogy piszkosul engem akar! Látni akarom, hogy szeret még.. Azt akarom látni a szemében, hogy azt gondolja, mit velem tett, az neki veszteség! Látni akarom a fájdalmat a szemében.. Nem azért, mert azt akarom, hogy szenvedjen... Csak és kizárólag azért, mert ez az egyetlen esélyem, hogy továbblépjek.. Ha a szemében látom, hogy megbánta, talán felfogom majd.. Azt, hogy nem én vesztettem el őt, hanem ő vesztett el engem!.. Egy olyan embert dobott el magától, egy olyan embert vesztett el, aki sosem hagyta volna el... Mert az eszem tudja, hogy itt és most ő a vesztes.. De a szívem nem hiszi el.. Pedig igazából el kell hitetnem vele, hogy most ő vesztett.. nem én.. Nem.. NEM!...