Ti ketten összefuttok, akár az interneten vagy barátokon
keresztül vagy az iskolában. Flörtölni kezd veled, amikor
először beszéltek és te is vele, mert naiv vagy, hogy
észrevedd a mosolya mögött a hazugságokat. Elkéri a
telefonszámod és amiért annyira el vagy varázsolva a szép
szavaktól gondolkozás nélkül megadod neki. Először ír neked,
te csak mosolyogsz hülyén. Azt hiszed, hogy érdekled őt.
Csipkelődve beszélgettek, célozgattok, megismeritek
egymást. Aztán már megszokássá válik. Minden reggel a 'jó
reggelt (:' üzenetek néha 'baba' 'cica' a hangulatától függően.
Egymásról beszéltek, hogy mennyire jól néz ki a másik, és
hogy kedvelitek egymást. Látni akar és azt mondja és te vagy
az egyetlen lány. Néha több akar lenni mint a barátod, de
mégsem áll készen rá. Vársz rá, mert elhiszed hogy egyszer
majd eljön a ti időtök. DE van egy pont, ahonnan az
üzenetek, beszélgetések ritkulnak.. Már nem igazán ír neked
reggelente, és ha ír is érzéstelenül. Már nem akar találkozni
veled, a beszélgetések kezdik értelmüket veszteni. Felesleges
küzdelem. Akárhányszor csöng a telefonod, mindig ő jut
eszedbe de ő már nem hív. Mégis mindennap írni akarsz
neki. Féltékeny leszel, amikor látod hogy, mással van.
Észreveszed, hogy egy másikkal lánnyal beszél. Ugyanaz a
mosoly, ugyanaz a nevetés, testbeszéd, flört. És akkor
bekattan: soha nem kellettél neki. Egyre inkább fájni kezd,
hogy egy senki voltál. A pillanatok, amikor elmentek egymás
mellett mintha semmi sem történt volna. Mintha nem is
ismernétek egymást. Eltűntek a lepkék, helyette ott az érzés,
hogy nem vagy elég jó.. Ez a legrosszabb tudat, hogy ő volt
neked minden; az első gondolatod reggel és utolsó elalvás
előtt, a személy akiről mindig álmodoztál, és ennek a
személynek TE nem jelentettél semmit...